A „nagy hazai BBQ-zás „első úttörői között ismertem meg Takit, Takács ‘Taki’ Gergely-t. Azóta voltak hullámvölgyek, de szerencsére Ő, azok közé tartozik, aki nem ül fel minden mende-mondának, inkább utána jár a dolgoknak és milyen jól teszi!
Bodó Barnabással és most már új munkatársukkal „Gergővel” változatlan minőségben viszik a hazai pulled pork placc és bbq szendvicsezés best offját! További sok sikert srácok, jöjjön néhány friss infó, mizu Veletek?
Hogyan értékelitek a 2021-es évet?
Az elmúlt 2 évről (2019 februárja óta) nehéz pozitívat mondani, de talán az, hogy sikerült túlélnünk a
pandémiát már elég nagy pozitívum.
Az elmúlt 7 évben mondhatni, hogy a rendezvényekre specializálódtunk (tehát ez a fő bevételi forrásunk,
azzal együtt, hogy főállásban csináljuk a Zabáljcsak!-ot ), sok rendezvényünk elmaradt, de ahova
eljutottunk azt kimaxoltuk és Istennek hála, mindenhol a legnagyobb szeretettel vártak minket.
2021-ben elhoztuk (2019 után másodszor) „Az Év Legjobb Food Truckja” (közönség) díjat, megnősültünk mindketten, Barnusnak októberben született meg a kisfia, mi pedig májusra várjuk az utánpótlást. Szóval a boldogságfaktor maximumon van
!

Hogyan telnek a hétköznapok házatok táján?
Gergő október óta lett a csapat tagja, vele gyűrjük a hétköznapokat az Egressy Udvarban, sütések, pulled
pork a köbön, néha egy kis speciállal összezavarva a hétköznapokat. A tél „food trucker” szempontból
sosem a pörgésről szól, ilyenkor utolérjük magunkat, ötletelünk, összerakjuk a szezont, ezekkel foglalkozunk.

Milyen tervek vannak az idei évre?
A szokásos food truck szezonunk lényegében már 90%-ban megvan, a Mad Scientist már bekérte a szabad
időpontjainkat (Mad Kert POWEEEER!
), de a céges/privát megkeresésekre is tudunk még pár szabad időpontot mondani (esküvők, csapatépítők).

Terveink között szerepel, hogy lesz még egy kocsink (vagy vontatvány) ezt inkább fixen parkoltatnánk
majd valahol, míg a másik „rohangál”.
Illetve ahogyan az elmúlt 7 évben folyamatosan, keressük a „kerekek nélküli, négy fal közé zárt kis
barlangunkat”, ez mindig nehéz mert szeretnénk egy olyan helyet ahol zavartalanul tud működni az
offsetünk (lássuk be, ez nem az elszívó ernyő alá berakós műfaj), amivel persze nem zavarjuk a
környezetünket, végre kicsit többet mutathatunk magunkból és szabad utat engedhetünk a kraft sör
áramlásnak is! 

Úgyhogy folyamatosan nézelődünk, emellett mindig vannak kérdőjeles projektek, de -ahogy mondani
szoktam- csak az a biztos amikor már ott állunk, tervezni sajnos manapság nem olyan egyszerű.
Hol találkozhatunk Veletek legközelebb vagy állandó jelleggel?
Jelenleg az Egressy Udvarban (XIV., Hungária krt. 77.) vagyunk megtalálhatóak még 1-2 hétig, aztán pár kerülettel alrébb toljuk a szekeret, de még mindig a Hungárián, azaz ott már Könyves Kálmán körút 3-as szám alatt a Street Food Station nevű helyen leszünk pár food truckos kollégával elérhetőek;
Egyébként minden felbukkanásunkról esemény születik;
A legjobb ha követtek minket a social felületeinken, ott mindig naprakészek vagyunk:
és most már TikTokon is: https://www.tiktok.com/@zabaljcsak