Patent Gasztrobár

KGB, azaz Katka Gergő BBQ story

Turanitz Katka – Turanitz Gergely

Gyerekek voltunk még, amikor megismerkedtünk a vendéglátással. Édesanyánknak és édesapánknak köszönhetően egy gyönyörű éttermet vehettünk át Velencén, a Tekergő Étterem és Motelt. 2017-ben megnyitottuk a Tekergő kistesóját, a Patent Gasztrobárt Székesfehérváron, BBQ fogásainkat ezen a két helyen tudjátok megkóstolni.

Tematikus BBQ esteket szoktunk tartani havi rendszerséggel. Maradt még egy maroknyi szabadidőnk, így amellett döntöttünk, hogy megvásároljuk első szmókerünket 2016-ban. A 2017-es évet a bbq kísérletezésének szenteltük, majd októberben elindultunk az első magyar KCBS bbq versenyen.

A megmérettetést megelőzően külföldi csapatoktól tanulhattunk a bbq-ról, és ennek eredményeként sikerült a dobogó legfelső fokára felállnunk. 2018-as évet a versenyzésnek szenteltük. Megjártunk Ausztriát, Olaszországot, Szlovéniát, Angliát és Amerikát. A magyar versenynek köszönhetően meghívást kaptunk az amerikai Jack Daniel’s BBQ világbajnokságra, ahol a 120 csapatból a középmezőnyben végeztünk. Hatalmas sikerként éltük meg az amerikai versenyt, főleg azt, hogy számos helyi csapatot utasítottunk a hátunk mögé.

Több csodás helyen is próbára tettük tudásunkat, az eredményeink közül csak néhányat emelnék még ki, sikerült még egy Grand Champion címet elhoznunk Ausztriából, valamint két versenyen is nekünk ítélték a legjobb kezdő csapat címet. Csapatunkat erősítette és segítette két kedves barátunk, Lencsés Zoltán és Loncsár András.

BBQ Térkép

A BBQ Térkép segít megtalálni a hazai szakembereket, forgalmazókat. Hozzájuk bizalommal fordulhatsz.

Search & have fun

Search anytime for whatever you need, for your business, fun or personal needs. Bello helps you find it easy and fast.

Explore

Users

Bello

Back to Bello home

BBQTérkép © 2020. Minden jog fenntartva.

Back to Bello home

BBQTérkép © 2020. Minden jog fenntartva.

Belépés

Regisztráció

A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához, a fiókhoz való hozzáférés kezeléséhez és más célokra használjuk, melyeket a Adatkezelési tájékoztató tartalmaz.

Van már fiókod?

Elfelejtett jelszó

Kérem írja be a felhasználó nevét vagy e-mail címét. Hamarosan kapni fog egy linket a megadott címre, ahol visszaállíthatja jelszavát.