KicsiZso Reggeliző Kávézó

Horváth Zsolt – kicsiZso vagyok, vendéglátós, szakács, BBQ- és grillfanatikus.

Az életem során rengeteg válaszút elé kerültem, de a döntésekből tanulva járom az utam. Szakácsként nem lettem ugyan Michelin csillagos séf, de szorgos munkával főszakáccsá váltam 5 év leforgása alatt, majd rá pár évre megnyitottam – akkori társammal – a reggeliző helyemet. Ezt ma már a feleségemmel Judittal ketten visszük, és ahogyan látjuk nagyon is jól.

A KicsiZso Reggeliző Kávézó a Frankel Leó utcában.

Sosem voltam egy nyugodt ember, mindig szerettem kipróbálni új dolgokat. 2014-ben érkezett hazánkba a BBQ és én az első között kezdtem foglalkozni ezzel a sütési eljárással. Természetesen ehhez szükségem volt egy offset smokerre is, amit nagybátyám épített nekem. A füst a szenvedélyemmé vált, olyannyira, hogy elkezdtünk smokereket gyártani és BBQ versenyekre járni.

Szerencsére sok évnyi gyakorlás és tesztelés közben sütőink egyre jobbak és jobbak lettek. Nekem nincs éttermem, de heti rendszerességgel sütök, valamit rengeteg rendezvényt, étterem nyitást, és bbq napot csinálok az egész országban.

Valamit a 2020as és egyik újítása lett az Easy BBQ, melyet Magyarországon elsőként kitalálva, készítünk BBQ húsokat, vákuumozva vendéglátó egységek és magán személyek számára.

Üdv:Horvát Zsolt “kicsiZso”

BBQ Térkép

A BBQ Térkép segít megtalálni a hazai szakembereket, forgalmazókat. Hozzájuk bizalommal fordulhatsz.

Search & have fun

Search anytime for whatever you need, for your business, fun or personal needs. Bello helps you find it easy and fast.

Explore

Users

Bello

Back to Bello home

BBQTérkép © 2020. Minden jog fenntartva.

Back to Bello home

BBQTérkép © 2020. Minden jog fenntartva.

Belépés

Regisztráció

A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához, a fiókhoz való hozzáférés kezeléséhez és más célokra használjuk, melyeket a Adatkezelési tájékoztató tartalmaz.

Van már fiókod?

Elfelejtett jelszó

Kérem írja be a felhasználó nevét vagy e-mail címét. Hamarosan kapni fog egy linket a megadott címre, ahol visszaállíthatja jelszavát.